Év sportolója-választás: a férfiaknál úszó lesz az első!
Az M4 Sport műsorában Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke és Csisztu Zsuzsa alelnök ismertette, kik kerültek az első három közé az egyes kategóriákban a 67. M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán.
Kettős red bullos dobogó született, Pérez majdnem megkaparintotta Hamilton második helyét.
Tajthi Andrea, a Racingline.hu szerzőjének írása a Mandiner Sporton
Elérkezett a Mexikói Nagydíj, melyen a pole-ból Valtteri Bottas indulhatott, mellette pedig csapattársa, a nyolcadik bajnoki címének megszerzésére hajtó Lewis Hamilton foglalt helyett. Mögöttük a bajnokság éllovasa, Max Verstappen várta a lámpák kialvását, valamint csapattársa, a hazai pályán vezető Sergio Pérez.
A finn az utolsó helyre esett vissza, majd bement a boxba.
Közben a hátsóbb traktusban Tsunoda és Schumacher is ütközött - előbbit Ocon találta el és röptette meg -, így pályára lépett a biztonsági autó is.
A negyedik körben folytatódhatott a versengés, 18-an maradtak versenyben, miután Tsunoda és Schumacher kiestek. Az élen Verstappen, Hamilton, Pérez, Gasly volt a sorrend.
15 kör elteltével Hamilton arra panaszkodott, hogy kezdenek nagyon kopni a gumijai, míg Pérez épp az ellenkezőjéről számolt be, hogy a Pirellijei egyre jobbak. Mindketten közepes keveréket használtak.
A második helyről az 5. helyre esett vissza. Pérez, Gasly és Leclerc került elé, utóbbi azonban a következő körben szintén kiállt kerékcserére.
A 34. körben érkezett cserére Verstappen is, aki simán Hamilton elé tudott visszatérni. A versenyt ekkor - még kerékcsere nélkül - Pérez vezette.
A 41. körben cserélt kereket az élről a mexikói is. A harmadik helyre tért vissza, Hamilton mögé.
A 61. körre Pérez egy másodpercen belülre került Hamiltonhoz képest, így már nyithatta a DRS-ét is. Később a távolság ismét megnövekedett, míg nem a 70. körben ismét egy másodperc alá csökkent a különbség. Az előzés azonban végül nem jött össze a mexikóinak.
Vele Hamilton és Pérez állhattak még fel a dobogóra.
A pontszerzők sorrendje:
1. Max Verstappen, Red Bull
2. Lewis Hamilton, Mercedes
3. Sergio Pérez, Red Bull
4. Pierre Gasly, AlphaTauri
5. Charles Leclerc, Ferrari
6. Carlos Sainz, Ferrari
7. Sebastian Vettel, Aston Martin
8. Kimi Räikkönen, Alfa Romeo
9. Fernando Alonso, Alpine
10. Lando Norris, McLaren
Az összetett pontverseny állása
Állás |
Pilóta |
Nemzetiség |
Csapat |
Pontok |
1 |
NED |
312.5 |
||
2 |
GBR |
293.5 |
||
3 |
FIN |
185 |
||
4 |
MEX |
165 |
||
5 |
GBR |
150 |
||
6 |
MON |
138 |
A nyitóképen: Verstappennek volt miért örülnie Mexikóban. Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool